Számítógépen végezhető képzési program, mely olyan gyermekek számára ajánlott, akik az angol nyelvű szövegek olvasásával küszködnek.

Nemcsak az olvasási sebesség növekedését, de az írott szöveg megértését is elősegíti a program rendszeres használata.

 

A program sikeres elvégzéséhez mikrofonnal ellátott, jó minőségű fülhallgató szükséges. A programban háromszáznál is több szöveg található, melyek különböző nehézségi szintűek. A kiválasztott szöveget a gyermek először meghallgatja fülhallgatón keresztül, majd hangosan felolvassa ugyanazt. A program érzékelni fogja a mikrofonon keresztül, mely hangokkal, szavakkal akadnak nehézségei, melyeket feljegyez és bizonyos várakozási idő elteltével megismétel. Így gyermekének ahhoz hasonló élménye lesz, mint amikor egy tanító ül mellette és figyelemmel kíséri minden elhangzott szavát. Az olvasás végén a program visszajelzést is kér a gyermektől, a szöveggel kapcsolatos kérdésekkel, ezáltal fejlesztve szövegértését.

RA működése

Kattintson a képre a nagyobb méretben való megtekintéshez!

A Reading Assistant programot heti minimum 3 alkalommal, alkalmanként minimum 30 percre ajánlják készítői.

Annak érdekében, hogy gyermeke fejlődését figyelemmel követhesse, minden héten küldünk Önnek egy részletes összefoglalót gyermeke aktuális teljesítményéről.

RA eredmények

Kattintson a képre a nagyobb méretben való megtekintéshez!

Amennyiben Ön tanító és osztályában a gyermekek a programot is alkalmazzák fejlődésükhöz, Ön is kaphat részletes összefoglalót tanulói teljesítményéről! Ennek köszönhetően egyénenként láthatja, mely területeken igényelnek további segítséget a gyermekek, illetve komoly segítséget kaphat a tehetséges gyermekek további fejlesztésének lehetőségéhez is!

További információért forduljon hozzánk az info@amygdalalearning.hu e-mail címen.

Írjon nekünk!